A tudományos előadások résztvevői kérdőíveket kaptak kézhez, melyeken kvízkérdésekre válaszolhattak, és a legsikeresebbek különféle nyereményekben részesültek. Az egyes tudományos előadásokat, mint minden alkalommal, most is nagy érdeklődés kísérte.
Nagyné Dr. Naszályi Lívia, az MTA Kémiai Kutatóközpont tudományos munkatársa a nanotechnológia természetben megtalálható példáin keresztül mutatja be ennek a tudománynak a lehetőségeit, felhasználási területeit.
Dr. Hoffmann Gyula a Pécsi Tudományegyetem docensének előadásán a következő témák kerültek terítékre: Meddig kell visszamennünk Földünk korában, míg a maiakhoz hasonló állatokat találunk? Hogyan tudjuk a génjeinkbe írt történetünket felhasználni ahhoz, hogy felvázoljuk a legyek és az emlősök közös ősét?
Dr. Almási Gábor, a PTE TTK Fizikai Intézetének munkatársa „A hangok fizikája” című előadásán azt mutatta be a hallgatóságnak, hogyan osztályozzák a hangokat összetételük alapján. A hangok elemzését matematikai módszerek alkalmazásával, számítógépes programok segítségével végzik.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem képviseletében Dr. Németh József független biztonság- és védelempolitikai szakértő előadásában azokra a műszaki fejlesztésekre, innovációkra koncentrált, amelyek komoly változásokat hoztak a biztonság elméleti és gyakorlati területein.
A ShowYourScience szekció keretében a 100 csoda kiállítás a mágnesfallal képviseltette magát. Barna Tamás fejlesztése első ránézésre semmiben nem különbözik más falfelületektől, ám különlegessége abban rejlik, hogy a falon és mennyezeten lévő gurulni tudó tárgyak ellenszegülnek a gravitációnak.
Hajas Ádám a KutDiák Kommunikációs tagozatának elnöke bemutatta a Kutató Diákok Mozgalmának működését, ismertette tevékenységét; ezt követően pedig az előadó bepillantást engedett a saját szakterületében rejlő kutatási, érvényesülési lehetőségekbe is.
Nagy Gergő, az ELTE I. éves biológus hallgatója, a Kutató Diákok Országos Szövetségének tagja a marihuána élettani hatásait mutatta be. Előadásában azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a marihuána rövid távú memóriát rontó hatása milyen jelátviteli úton és hogyan valósul meg.
A filmvetítésen Tóth Zsolt Marcell Fagyos oázis című filmjét tekinthették meg a diákok a globális klímaváltozásról.